Hírek

A Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programja

Idén is megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára
Tovább

Magyar vízipari szakértelem Kenyában!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium hazai vízipar külpiaci tevékenységét előmozdító pályázati programjának egyik nyertes pályázója, a VIZITERV Kft. szakemberei július elején látogatást tettek Kenyában, hogy feltérképezzék az országban használatos öntözési technológiákat, fejlesztendő kapacitásokat. A négy fős delegáció terepszemlét tartott az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) már futó projektjeinél Nyeri megyében, illetve a parti megyékben is megtekintett a helyi kormányzat által kijelölt helyszíneket, melyek öntözés területén fejlesztésre szorulnak.
Tovább

Nairobi légy megjelenése Kenyában

Tájékoztatjuk a Kenyában élő és tartózkodó magyarokat, hogy az országban március óta tartó esős évszak következtében megjelent a Nairobi légy v. Kenya légy (Kis partiholyva; Paederus eximius). Amennyiben nem a legfinomabb módon távolítja el az ember a bőréről, hanem pl. egyszerűen lesöpri, vagy véletlenül összenyomja magán, durva égési sérüléseket okoz a gyomrában termelődő toxin, ami a négy hétig tartó gyógyulási időszakot követően is maradandó nyomot hagyhat a bőrön. További információk ezen a linken érhetőek el: https://www.capitalfm.co.ke/lifestyle/2017/04/24/things-know-nairobi-fly/
Tovább

Magyar-kenyai gazdasági megállapodást írtak alá Budapesten

Magyarország és a Kenyai Köztársaság közötti gazdasági és műszaki együttműködésről szóló megállapodást írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Amina Mohamed kenyai külügyminiszter.
Tovább